A barefoot cipők mentális hatásairól

Mentálisan is előnyünkre válik, ha mezítlábas cipőre váltunk?

A barefoot cipők pszichológiai és szenzoros hatásairól

Mentálisan is előnyünkre válik, ha mezítlábas cipőre váltunk?

A lábbelikről általánosságban


A történelem előtti időkben feltételezhetően az emberek vagy mezítláb jártak, vagy állatbőrbe burkolták a lábukat. A szandált, sarut, mokaszint a régészeti adatok szerint valószínűleg a felső paleolitikumban találták fel, legfeljebb 50 000 évvel ezelőtt. A cipők kialakítására elsősorban higiéniai, kényelmi és biztonsági okokból volt szükség.

Manapság már számos lábbeli típust különböztethetünk meg, a többségről azonban elmondható, hogy nem igyekeznek a láb természetes formáját követni, a szűkülő orrésszel természetellenes pozícióba kényszerítik a lábat, melynek hatására fájdalmas bütykök alakulhatnak ki. A kemény, platformos talp vagy épp magassarkú kialakítás pedig kihatással van a járás mechanikájára, valamint gátolja, illetve módosítja a talpban található többezer idegvégződés ingerfelvevését. Az emberi mozgás folyamatos, finoman hangolt kölcsönhatást igényel az izom- és ínszövetek között, így bármely szövet tulajdonságainak megváltoztatása fontos funkcionális következményekkel jár.

Az utóbbi időben egyre inkább elterjedni látszik a minimalista – barefoot – lábbelik irányzata, melyek kialakításuknak hála természetesen adják vissza a mezítláb járás mechanikáját, ezzel pedig a mezítláb járáshoz kötődő pozitív hatásokat is közvetítik.

Az alábbiakban sorra vesszük, milyen szenzoros és pszichológiai előnyei lehetnek a mezítlábas cipők viselésének – a legtöbb kutatás a szó szerinti mezítlábas időtöltést vizsgálta.

Manapság már nehezen elképzelhető, hogy valóban mezítláb járjunk az utcákon, fontos azonban megjegyezni, hogy a jól kialakított, valóban megfelelő barefoot cipő a mezítlábas járás minden előnyét közvetíti. Ha pedig olyan helyen tartózkodunk, ahol biztonságos keretek között lehetünk mezítláb (mezőn, mezítlábas ösvényen vagy akár a játszótéri homokozóban), akkor viszont bátran le a cipőkkel!

Barefoot gyermekkorban

Barefoot gyermekkorban


Az elmúlt 30 évben végzett kutatások kimutatták, hogy a cipő viselése gyermekkorban negatív hatással lehet a láb fejlődésére. Ha túl hamar adunk cipőt a gyermekre, különösen, ha az vastag talpú, merev kialakítású, azzal lassíthatjuk a láb természetes izomerősödését, amely a későbbi boltozatfejlődéshez szükséges. A vizsgálati eredmények szerint azoknál a gyermekeknél, akik szoros, szűkülő orrú cipőt viselnek, nagyobb valószínűséggel alakul ki lúdtalp, mint azoknál, akik nagyobb teret engedő cipőt hordanak, vagy mezítláb járnak.

Mivel a gyermekek rendkívül intenzív növekedési és fejlődési folyamatokon mennek keresztül, a megfelelő lábbeli kiválasztására esetükben még jelentősebb, mint a felnőtteknél. A gyerekeknél átlagosan 3 és 9 éves kor között alakul ki a talp boltozata, ami azt is magában hordozza, hogy a mesterséges boltozatot kialakító cipők viselése akár még káros is lehet.

A talpban többezer idegvégződés található (tulajdonképpen a talpunkban található a legtöbb idegvégződés), melyek aktív stimulációja elengedhetetlen a megfelelő fejlődéshez. Akárcsak a felnőttek, a gyerekek is információt vesznek fel a felületekről, amelyeken járnak. Az idegvégződésekben gazdag talp egyik fő feladata az, hogy érzékszervi-szenzoros információt küldjön az agynak. Ezt az információt azután az agy többek között a megfelelő izomreakciókhoz használja fel.

A mezítlábas, valamint a barefoot cipőben való járás fokozza a talp és az agy közötti kommunikációt, ezáltal fokozza a propriocepciót és mechanocepciót. A propriocepció az a képesség, hogy érzékeljük testünk mozgását és helyzetét a térben, ez az információ pedig elengedhetetlen az agynak a megfelelő mozgáskoordinációhoz.

A lábak érzékszervi stimulációja egész életünkben jelentős szerepet játszik, kiemelten fontos ugyanakkor a korai gyermekkorban, ugyanis ebben az időszakban zajlik a legintenzívebb fejlődés: az agy mintegy 90%-a az első hat évben fejlődik ki.

Ebben az időszakban alakulnak ki és változnak a legintenzívebben a gyermekek idegpályái a különböző ingerekre – így többek között a talpból érkezőkre – reagálva.

Egy tanulmány továbbá azt is kimutatta, hogy azok a gyerekek, akik idejük nagy részét mezítláb töltik, fejlettebb motoros készségekkel rendelkeznek, valamint jobb az egyensúlyérzékük. Emellett nem elhanyagolható az az előny sem, hogy a mezítlábazás „szabaddá tesz”, ha nem kell lábunkat szoros cipőbe kényszeríteni, azzal a hangulatunk is felszabadultabbá válik. Lehetővé teszi továbbá a gyermek számára, hogy különböző felületekkel érzékileg is kapcsolódjon, érezze a fű lágy érintését, a nyirkos sarat vagy az érdes homokot. Az élet első éveiben különösen fontos a különböző szenzoros ingerek megtapasztalása, a mezítláb járással pedig nem csak a kezeikkel, de lábukkal is megtapasztalhatják ezeket.

Egyes kutatások szerint továbbá azok a gyermekek, akik sok időt töltenek mezítláb, jobbak a problémamegoldásban, fejlettebbek a nyelvi és szociális készségeik, jobb az érzelem-szabályozásuk és magabiztosabbak.

Érdekesség továbbá, hogy a Bournemouthi Egyetem kutatói az elmúlt 10 évben 25 különböző ország több mint 100 iskolájában követték nyomon a gyerekeket, és megállapították, hogy azok a gyerekek, akik a cipőjüket az osztálytermen kívül hagyják, korábban érkeznek az iskolába, később távoznak, gyakrabban olvasnak, jobban viselkednek és jobban részt vesznek az órákon, mint cipőt viselő társaik - mindezek pedig végső soron összességében jobb tanulmányi eredményt eredményeznek.

Barefoot gyermekkorban

Barefoot felnőttkorban


Habár barefoot cipő viselése közben nem feltétlenül érezzünk teljesen ugyanazt, mint ha mezítláb lennénk, a lábunknak mégis van tere mozogni és azokat a funkciókat ellátni, amiket mezítlábas járás esetén szükséges. Milyen egy jó barefoot cipő? Elülső része széles, amely lehetővé teszi, hogy a lábujjak természetes helyzetükben helyezkedjenek el (szemben a konvencionális cipő típusokkal, melyek szűkülő orrészükkel természetellenes pozícióba kényszerítik lábujjainkat). A talp vékonyabb 6 mm-nél, és rendkívül rugalmas anyagból készült, hogy ezzel is maximalizálja a láb mobilitását. Nincs benne boka vagy boltozat alátámasztás, extrém könnyű és „zero-drop”, vagyis a boka és a talp egyszintben vannak, a talp egyenes.

A fizikai aktivitás jól ismert stresszoldó hatásáról, és a mezítlábas cipőben való séta vagy futás fokozhatja ezeket az előnyöket. A fokozott érzékszervi visszajelzés lassabb, tudatosabb mozgásra ösztönöz, ami hozzájárulhat a stressz oldásához. Az egyes lépések érzetére való összpontosítás egyfajta mozgásos meditáció lehet, csökkentheti a stresszhormonszintet, és elősegítheti a relaxációt.

Ahogy arról már többször szó volt, a mezítlábas cipő viselése egyedülálló módon stimulálja az agyat a nagyobb számú érzékszervi információk révén. Az agy ilyen jellegű stimulálása erősebb idegi kapcsolatokhoz vezethet, növelheti a neuroplaszticitást (az agy azon képességét, hogy az agy különböző ingerek hatására változik és alkalmazkodik), ez pedig a kognitív funkciókat és a mentális rugalmasságot is fokozhatja.

Ahogy a gyerekek esetében, úgy felnőtteknél is elmondható, hogy a barefoot cipő viselése elősegíti a propriocepciót, vagyis az ingereknek hála, agyunk jobban képes testünket érzékelni a térben, ezáltal pedig egyensúlyunk is javul. Kutatások bizonyították továbbá, hogy a természetben való időtöltés és a természettel való kapcsolódás javítja a hangulatunkat, ezáltal pedig a mentális egészségünkre is pozitív hatást gyakorol. Ehhez is hozzájárulhat a barefoot cipők viselése, hiszen a vékony talpnak hála, sokkal több természetes inger ér bennünket, mint a hagyományos cipőkben. A barefoot cipő tehát nemcsak a természetes mozgáshoz, de magához a természethez is képes közelebb vinni bennünket. Azáltal pedig, hogy a talpunk alatt érezzük a talaj minden változatosságát, segít bennünket a mindfulness elérésében, vagyis jobban jelen tudunk lenni a mostban, befelé tudunk koncentrálni.

Láthatjuk tehát, hogy a fizikai előnyökön túl, számtalan mentális vonzata is van annak, hogy sok időt töltsünk mezítláb, amikor pedig erre nincs lehetőségünk, a barefoot cipők kiváló alternatívát nyújthatnak számunkra.

2023.08.20.

Tóth-Ugyonka Krisztina
viselkedéselemző, végzős pszichológushallgató

 



Források:

https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0958259207000533

Sophie C. Rickard;Mathew P. White; (2021). Barefoot walking, nature connectedness and psychological restoration: the importance of stimulating the sense of touch for feeling closer to the natural world . Landscape Research, (), –. doi:10.1080/01426397.2021.1928034

https://neurosciencenews.com/motor-skill-footwear-9552/

https://link.springer.com/article/10.1186/s12877-020-1486-3

https://www.liebertpub.com/doi/abs/10.1089/eco.2015.0075

http://www.naturalchildmagazine.com/1210/barefoot-babies.htm

https://www.raepica.com/2017/09/barefoot-benefits-brain-development-2018/